Termékleírás
A Pulitzer-díjas riporter, Joby Warrick briliáns könyvében nyomon követi, hogyan született meg az ISIS közvetlen elődje egy távoli jordániai börtönben, hogy két amerikai elnök akaratlan segítségével lángba borítsa a Közel-Keletet. Amikor Jordánia kormánya 1999-ben politikai menedékjogot adott politikai menekültek egy csoportjának, nem volt tudatában annak, hogy befogadta velük Abu Muszab al-Zarkavit, akinek vezetésével megalakul az a szervezet, amely az egész Közel-Keletet magáénak követeli majd. A Fekete lobogók szokatlan módon különböző karakterek szemszögéből mutatja meg, hogy egyetlen ember fanatizmusa, valamint Bush és Obama elnökök ballépései hogyan vezethettek odáig, hogy az ISIS Irak és Szíria nagy részére vethette árnyékát. Zarkavi kezdetben egy Irak északi részén fekvő bázisról koordinálta a terrorcselekmények végrehajtását, de a felkelés vezetőjévé csak a 2003-as amerikai beavatkozás után került. Az Egyesült Államok tévedett, amikor Bin Laden és Szaddam Husszein összekötőjének vélték, így akaratlanul is a zászlaja alá terelték a hozzá hasonló szélsőségeseket. Lefejezéses kivégzések és öngyilkos merényletek egész sorát hajtották végre, egészen 2006-ig, amikor a jordániai és amerikai hírszerzés információi alapján sikerült légicsapást mérni Zarkavi búvóhelyére. A mozgalom azonban túlélte teremtőjét. Először Iraki al-Kaida, majd Iraki és Szíriai Iszlám Állam (ISIS) néven vetették meg lábukat az Irak és Szíria határán fekvő senki földjén. A szíriai polgárháború 2011-es kitörése után az Egyesült Államok passzív maradt, az ISIS pedig esélyt kapott rá, hogy Zarkavi álmát beteljesítve létrehozza ultrakonzervatív iszlám kalifátusát. Warrick a CIA és a jordániai titkosszolgálat magas rangú munkatársaitól szerzett információk alapján írta meg a könyvét. Diplomaták, kémek, tábornokok és államfők szemszögéből láthatjuk, hogyan jöhetett létre az al-Kaidánál is nagyobb fenyegetés, minden erőfeszítésük ellenére. A Fekete lobogók figyelemre méltó alapossággal mutatja be napjaink legveszedelmesebb szélsőséges szervezetének történetét.
Fekete lobogók reviewed by tw1ster on 2016.05.23. rated 5.0 of 5
MÉLTATÁSOK
„Magával ragadó! Mr. Warricknak különleges tehetsége van hozzá, hogy regényhez méltó dinamizmussal és részletességgel írjon. Ebben a kötetben minden eddiginél kidolgozottabb portrét fest Abu Muszab Al-Zarkaviról, aki megalapította a mozgalmat, amelyet az ISIS elődjeként ismer a világ. Nincs a piacon jobb könyv azok számára, akiket érdekel az Iszlám Állam eredete, és szellemi atyjának gonosz zsenialitása.” – Michiko Kakutani,The New York Times Pulitzer-díjas újságírója
„Warrick végigköveti, hogyan vált Zarkavi, a nagyivó jordániai bűnöző a világ egyik legkegyetlenebb dzsihadistájává, és bemutatja, hogy az ISIS nemcsak ideológiáját köszönheti a 2006-ban likvidált vezetőnek, hanem az ő ötlete volt az is, hogy foglyaik narancssárga overallt viseljenek kivégzésük közben. Az ISIS fegyveresei – Warrick egyik forrása szerint – bátran tekinthetőek Zarkavi gyermekeinek.” – The New Yorker
„Lenyűgözően izgalmas és részletes leírás Zarkavinak, a terrorizmus különös agytrösztjének életéről és haláláról, illetve az ISIS néven ismert mozgalom születéséről.” – San Francisco Chronicle
„Részletes, pontos időrend szerint haladó leírásában Warrick leleplezi, milyen szerepet játszottak az Egyesült Államok, az arab államok vezetői, valamint az al-Kaida az ISIS megerősödésében. A Fekete lobogók választ ad arra a kérdésre is, mi történik akkor, ha vallási fanatikusok két csoportja versengeni kezd azon, hogy melyikük áll nagyobb kegyben istenüknél, bár a történet még kétségkívül nem ért véget.” – Dallas Morning News
„Nélkülözhetetlen forrás mindenkinek, aki nem érti a szervezet kegyetlenségét és megmagyarázhatatlan vonzerejét. Alapvető fontosságú könyv.” – Los Angeles Times
„Warrick könyve talán az eddigi legalaposabb és legrészletesebb, ami az ISIS-ről eddig megjelent. A Fekete lobogókban kiváló karakterleírások is vannak ugyan, mégis a történelmi események íve játssza a főszerepet.” – Boston Globe
„Minden újságíró ilyen könyvet akar írni, de csak kevesen képesek rá. Pontos és alapos analízis, ugyanakkor letehetetlenül izgalmas. Kötelező mindenki számára, aki át akarja látni, milyen helyet foglal el az Iszlám Állam a kortárs dzsihadizmusban és az iszlám fundamentalizmus hosszú történelmében.” – Chicago Tribune
„A Fekete lobogók világos és jól megírt könyv mindazok számára, akiket megrémít a csoport felemelkedése, de nincsenek tisztában azokkal a bomlási folyamatokkal, amelyeknek Irak és Szíria áldozatul esett az elmúlt évtizedekben… Kifejti továbbá, hogy mind földrajzilag, mind ideológiailag mennyire kemény környéken folyik az ISIS elleni harc.” – Associated Press
„Joby Warricknak kiváló érzéke van hozzá, hogy emlékezetes karaktereket alkosson. A Fekete lobogókban arcokat kapnak az ISIS és a CIA néven ismert megfoghatatlan szervezetek tagjai. Az ISIS eredetének tanulmányozása a kulcs a szervezet jelenének megértéséhez, és ennek ismeretében tudhatjuk meg azt is, miért nem voltunk képesek megakadályozni az ISIS térhódítását.” – GQ.com
„Joby Warrick rutinosan és lényegre törően mondja el az ISIS felemelkedésének krónikáját, miközben rutinosan vált a helyszínek között, legyenek azok a hírszerzés washingtoni épületei vagy a zord közel-keleti tájak. A Fekete lobogók felbecsülhetetlen értékű kalauz ahhoz, hogy megértsük a tragédiát, mielőtt véget ért volna.” – Lawrence Wright, a Magasba nyúló tornyok – Az al-Kaida útja című kötetek szerzője
„Joby Warrick Amerika egyik legjelentősebb újságírója a nemzetbiztonsági témában, így nem meglepő, hogy a Fekete lobogók egy igen átfogó és remekül megírt könyv az ISIS-ről és terrorista hadseregéről.” – Peter Bergen, a Manhunt (Embervadászat) írója: Bin Laden üldözésének tíz évet átfogó krónikája 9/11-től Abbotábádig.
„Joby Warrick egy hírszerző alaposságával, egy oknyomozó riporter gondolkodásával és egy regényíró mesterségbeli tudásával szövi a Fekete lobogók történetét. Időnként visszataszító a kép, amit láttat: brutális jordániai vallatótisztek és az ISIS kínzómesterei, kétbalkezes amerikai vezetők, lomhán reagáló titkosszolgálatok. Köszönetet kell mondanunk Warricknak azért, hogy megmutatja, amit a kormány nem akar hallani: az amerikai politika tevékenysége segítette az ISIS létrejöttét.” – Dana Priest, a Washington Post kétszeres Pulitzer-díjas riportere, a Top Secret America szerzője
„Joby Warrick példátlan mennyiségű forrást használ fel nagy jelentőségű és forradalmian új hangvételű könyvében, amely első oldalától az utolsóig olvasmányos, akár egy regény. Mindenki számára kötelező, aki meg akarja ismerni az ISIS történetét.” – Martha Raddatz, az ABC News külpolitikai főszerkesztője és a The Long Road Home: A Story of War and Family szerzője
„Nagyszerű, letehetetlen könyv! Az ISIS megszületésének krónikája, amelyben egymás után olvashatjuk a döbbenetes tényeket. Ha csak egy könyvet olvas el az Iszlám Államról, ez legyen az!” – Robert Baer, a See No Evil: The True Story of a Ground Soldier in the CIA’s War on Terrorism szerzője
„Joby Warrick kivételes tehetségű történetmesélő, a Fekete lobogók pedig egyszerre okoz döbbenetet és revelációt. Egyetlen könyv sem ír azokról a tévedésekről, hibákról és balszerencsés eseményekről, amelyeknek az ISIS a létét köszönheti.” – Rick Atkinson, a Liberation-trilógia szerzője
„A Fekete lobogók feszes ritmusú, hátborzongató leírás… A Washington Post Pulitzer-díjas riportere, Warrick nagyszerűen építette fel a könyvet, melynek szövege koherens marad, mesélje akár amerikai tisztviselők, CIA-tisztek, a jordániai királyi család tagjai, vallási vezetők vagy a terroristák szemszögéből. Pontos geopolitikai képet alkotott egy igazán komor bűnügyi regény eszközeivel. A szerző a drámai fordulópontokra és a kulcsfontosságú szereplőkre koncentrál, lerántva a leplet a tényről, hogy Irak elsietett megszállása az oka az ISIS megalakulásának, Zarkavit számos alkalommal gyorsan ártalmatlanná lehetett volna tenni.” – Kirkus Reviews (Starred Review)
„Joby Warrick hatásos és lenyűgöző könyvet írt a világ legagresszívabb terrorista szervezetéről, amelyet ISIS vagy ISIL néven ismerünk. Hihetetlenül átfogó képet kapunk az eseményekről. A szerző részletgazdag leírásokkal és megtörtént epizódok ismertetésével teszi átláthatóvá az iszlám szélsőségesek világát. Az olvasó időnként valóban úgy érezheti, hogy Irak egy eldugott sarkában felállított sátrában figyeli al-Zarkavit, miközben az egyre nagyobb hatalomra tesz szert… A könyv kiváló tempójú, megállapításait pedig a bőséges forrásanyag és az aprólékos kutatómunka teszi hitelessé.” – Buffalo News
Fekete lobogók reviewed by tw1ster on 2016.05.23. rated 5.0 of 5
Vélemények
Még nincsenek értékelések.